„Itt nincs megmentendő érték”

A Tálaló őszi szezonjának megnyitása ugyan kissé későre tolódott, ám annál hevesebb érzelmeket váltott ki. A beruházás nem csak azért borzolta a kedélyeket, mert egyszerre öt belvárosi épület teljes lebontásával számol, hanem mert az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés” lehetőségével élve, magasságával meg kíván jelenni a budapesti panorámában. Kifogások érték a projekt méreteit és kommunikációját, valamint odáig szinte mindenki eljutott a beszélgetés különböző fázisainál, hogy szidja kicsit a jogi és szabályozási környezetet. A beszélgetés résztvevői – Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke, Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze, Csipak Péter, a Csipak Acqusitions elnök-vezérigazgatója, Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész, Kalmár László, építész, a MÉSZ elnökségi tagja, valamint Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke – ezeket a kérdéseket járták körbe az október 28-án, az Iparművészeti Múzeumban megrendezésre került vitaesten.

Elekes András, a Csipak Péter érdekeltségébe tartozó Immobilia Zrt. vezérigazgatója ismertette a Foster + Partners építésziroda által készített tervet. Elekes nem mulasztotta el felhívni a hallgatóság figyelmét arra, hogy a képeken látható épület az elvi építési engedélyezési eljárás fázisában van, vagyis a kritikus hangoknak kevésbé az építészeti megoldásokra, mint inkább a beépítési paraméterekre érdemes odafigyelniük. Fegyverneky Sándor szerint az elvi engedélyezési terv nem jogosít fel építkezésre, csupán „szakmai kérdésekben ad útmutatást” a továbbtervezéshez. Mivel az épületek magántulajdonban vannak, és nem élveznek védettséget, ezért ezt a tervtanácsnak előbb el kellett fogadnia. Szemerey Samu moderátor kiegészítette ezt egy ténnyel, amelyről a beszélgetés egyes résztvevői igyekeztek megfeledkezni, hogy az egyik épület (nevezetesen a Harmincad utca sarkán álló Fischer-ház) egészen 2010 áprilisáig védettséget élvezett (a fővárosi közgyűlés szocialista és fideszes frakciói ekkor teljes egyetértésben megszavazták a fővárosi védettség megszüntetését).

Cselovszki Zoltán elmondta, hogy szeretne valamit tenni az egész városra, így a kerületre is jellemző „reaktív szabályozási mechanizmus” ellen, ezért urbanisztikailag indokolt helyeken több lehetőséget biztosítanak a kortárs építészetnek. Ennek eszköze az úgynevezett „építészeti hangsúlyképzés”, amit véleménye szerint a hagyományos szabályozás nem engedne. Ezért a szabadságért cserébe azonban csakis olyan megoldás valósulhat meg, amelyről „az ország legmagasabb építészeti grémiuma” dönt. A védettség levételét firtató kérdésre elmondta, hogy a KÖH 2005-ben elkészült értékleltára feleslegesnek találta az egyedi védelmet, mivel műemléki jelentőségű területről van szó. Ebből kifolyólag viszont a KÖH szakhatóság az építési eljárásban. Szemerey Samu megjegyezte, hogy a KÉK meghívta a KÖH megbízott elnökét, Tamási Juditot is a beszélgetésre, ő azonban levélben utasította el ezt arra hivatkozva, hogy „az építésügyi eljárás jelenlegi szakaszában a KÖH szakhatóságként nem érintett”. Érdekes mindez annak tükrében, hogy 2010. július végi kinevezését követően a KÖH – korábbi gyakorlatától eltérően – állásfoglalást adott ki a Bécsi utcai ingatlanfejlesztést illetően („téves az a vélekedés, hogy az egyedileg nem védett épület értéktelen és elbontható”).

Csipak Péter úgy vélte, „a Belváros még nincs kész”, sőt szerinte egy világváros „sosincs készen”, ráadásul Budapest a régiós vetélytársakkal szemben lemaradásban van. A védettség témájához hozzáfűzte, hogy szerinte, ha a közösség talált volna védendő épületet az utcában, azt minden bizonnyal levédte volna már. A közönség soraiban ekkor tört ki először kisebb lázadás, mondván „ne beszéljen mellé”. Védekezésként felhozta, hogy ő nem akar mindenáron bontani, mint az korábbi projektjén, a Fashion Streeten is látszik, de itt „nincs megmentendő érték”.

Noll Tamás szerint a kamarának normális esetben nincs szerepe egy ilyen eljárásban, azonban reagálniuk kellett a Bécsi utca kapcsán öt építész által jegyzett levélre (melyhez „pillanatok alatt” 2.500 további aláíró csatlakozott), amelyben kérték, hogy a kamara foglalkozzon az üggyel. A MÉK műemlékvédelmi és a településrendezési tagozatai által készített szakvéleményeket elküldtek a beruházónak és a kerületnek is. Ezekből kiderül, hogy a terv nem állja ki a szabályozás próbáját, mivel az OTÉK nem ismeri az „építészeti hangsúly” fogalmát, továbbá a Foster + Partners iroda nem foglalkozott kellő mélységig az örökségvédelmi kérdésekkel.

Cselovszki szerint viszont a szabályozási tervükre annak idején az összes hatóság rábólintott, így értetlenül áll az építészeti hangsúlyképzést ért vádak előtt. Inkább az OTÉK szégyene – jelentette ki –, hogy ez a fogalom nem szerepel benne. A KÖH kimaradásának oka az eljárásból szerinte az, hogy a beruházó az engedélyezésre beadott tervben „nem kérdezett olyat”, ami szükségessé tenné a hivatal bevonását ebben a szakaszban.

Aczél Gábor szerint pont a Cselovszki által korábban hangoztatott proaktív szabályozás hiánya látszik a Bécsi utcánál is: mivel a befektetők nem egy, az önkormányzat által felkínált „menüből” válogatnak, ezért jöhetnek létre olyan fejlesztések, amelyekre valójában „nincs szüksége a városnak”.

A moderátor Kalmár Lászlóhoz intézett kérdése nyomán bontakozott ki kisebb vita az egyelőre az OTP tulajdonában levő, ám a Foster + Partners tervei alapján lebontásra váró, egykori Chemolimpex irodaház építészeti értékeiről. Kalmár szerint a magyar építésztársadalom „szégyene”, hogy az épület nem védett, és az erre irányuló eljárást kezdeményező dokumentum a KÖH „asztalán fekszik”. A kerületi főépítész igen jól értesültnek mutatkozott a KÖH-nél zajló eljárásokban is, tudomása szerint ugyanis semmiféle védési eljárás nem zajlik, mert a hivatalnak „erre nincsen kapacitása”. Csipak véleménye szerint az épület nem alkalmas „a mai kor elvárásainak kielégítésére”, továbbá nem érti, hogy amennyiben a Chemol megőrzendő érték, akkor vajon miért kellett azt 20 évvel ezelőtt Lázár Antalnak átterveznie. Ugyanakkor úgy vélte, amennyiben a Chemol az ára a projekt megvalósulásának, akkor kompromisszumot hoznak. Ekkor került elő egy „három épületes változat” lehetősége, amely csupán a Harmincad utca és Deák Ferenc utca közti három épületet érintené.

Aczél Gábor szerint öt egymás mellett álló, nem védett épület rengeteg helyen van Pesten. Ekkor hangzott el először az a megállapítás, hogy „a terv szép, csak nem ezen a helyen kellene felépíteni”. Noll elmondása szerint a belvárosi épületállomány cseréje normális dolog, ám az épületek állapota nem jogosít fel a bontásra.

Cselovszkira reagálva, aki nemtetszését fejezte ki, hogy a „szakma nekitámad egymásnak”, mind Noll, mind Csipak elmondta, hogy „örülnek a vitának”. Ha nem így lenne, akkor – a beruházó szerint – ingerszegény, rossz tervet rakott volna le az asztalra. Fegyverneky szerint viszont a párbeszédet a fejlesztés korábbi fázisában, például a városrendezési terv elfogadásakor kellett volna kezdeményezni. Kisebb vita bontakozott ki a vitának örülő két fél közt abban, hogy mi tesz élővé egy belvárost. Noll szerint hiányoznak a helyi lakosok, Csipak szerint viszont a Belvárost nem a helyiek, hanem egész Budapest és a turisták kell, hogy élettel töltsék meg. Továbbá elmondta, hogy szerinte csak akkor érkezett el a nyilvánosság ideje, amikor „a legmagasabb országos építészeti grémium” már jóváhagyta a koncepciót.

A beruházást legnyíltabban bíráló Kalmár újabb problémát hozott fel, miszerint a Belváros Főutcája projekt forgalomcsökkentési céljaival szöges ellentétben áll a tervezett mélygarázs. A kerületi főépítész válaszában elmondta, hogy a cél a tranzitforgalom száműzése volt, a célforgalom viszont élteti az utcát.

A korábban is élénk közönség a kérdések perceiben indulatosan támadta a beruházást a léptéke és a tervezett bontások miatt. Új ízt egy újságírói kérdés hozott: normálisnak tekinthető-e, hogy ingatlanfejlesztő és kerületi főépítész között ennyire harmonikus a viszony? A kérdést vastapssal jutalmazó közönséget azonban Cselovszki válasza, miszerint „akkor végezné rosszul a munkáját, ha rossz viszonyban lenne bármelyik befektetővel” – nem elégítette ki.

A több mint százhatvan perces beszélgetés a legnagyobb tanulsággal talán az ingatlanfejlesztő számára szolgált. A hallgatóságot ugyanis – úgy tűnt –, még a Csipak Acqusitionstől kapott, a beruházás tervével kétszeresére duzzasztott Octogon magazin „tiszteletpéldányaival” sem lehetett lekenyerezni.

Kelecsényi Kristóf Zoltán

Forrás: Kortárs Építészeti Központ