Utolsó frissítés: 2025-03-06

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?

Tervezés
Kivitelezés
Gyártás - képviselet
Kereskedelem
Építkezem, építkezni fogok
Lakást, munkahelyet rendezek be
Egyéb

Könyv

Kőmunkák a kertben és a ház körül

Épinfó - Aktuális

< >

Kreditpontos szakmai konferencia a CEP® Passzívház EXPO-n

A Magyar Kormány is csatlakozott a brit kormány vezetésével indított „10:10” kampányhoz, amely szerint a CO2 kibocsátást a következő 12 hónapban 10%-kal csökkentik. A csatlakozók a célt a villamos áram-fogyasztás, házon belüli fűtőanyag felhasználás, jármű üzemanyag felhasználás, és légiközlekedés terén érhetik el. A program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium épületeinek energetikai felülvizsgálatát és a kormányzati intézmények átvilágítását tervezi.

A 2010. október 27-28-án megrendezésre kerülő CEP® Clean Energy & Passive House EXPO az energiahatékonyság megteremtéséhez szükséges termékek és szolgáltatások bemutatkozási lehetőségét kínálja! A nemzetközi kiállítás és konferencia 2010-ben az energiahatékony és intelligens épületek mellett kiemelten a középületekre és ezek energiahatékony felújításra, valamint a passzívházakra és ennek komponenseire fókuszál.

A rendezvény keretein belül 2010. október 27-én a Magyar Passzívház Szövetség társszervezésével kerül megrendezésre a "Passzívházak - minőség, minősítés, minőségbiztosítás"  c. nemzetközi szakmai konferencia. A hallgatók megismehetik a passzívházak és alacsony energiaszintű épületek, irodaházak és közintézmények, családi és sorházak minőségi építéséhez és minősítéséhez szükséges feltételrendszert, szabályozásokat, az energiahatékonyság eléréséhez szükséges szigetelési megoldásokat, falrendszereket, építőanyagokat és komponenseket.

A konferencián való részvételért a Magyar Építész Kamara tagjai 2+1 továbbképzési pontot, a Magyar Mérnöki Kamara tagjai 1+1 továbbképzési pontot kapnak.

2010. szeptember 10-ig 20% előregisztrációs kedvezménnyel lehet jelentkezni a passzívház konferenciára.

Amennyiben szeretnének Önök is kiállítóként megjelenni Magyarország vezető passzívház és energiahatékonysági kiállításán, kérjék kötelezettségektől mentes ajánlatunkat vagy hívjanak minket a 06-1-225-2143-as telefonszámon.

A kiállítói katalógusba való bekerülés határideje 2010. szeptember 15.

A kiállítás megtekintésére kedvezményes belépőjegyeket válthatnak, ha szakmai látogatóként regisztrálják magukat. ››Látogatói regisztráció‹‹

A CEP® Clean Energy & Passive House EXPO az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Zöld Építészeti Napok rendezvénysorozat része.

A kiállítás szervezője: REECO Hungary Kft.

További információ: www.cep-expo.www.cep-expo.www.cep-expo.www.cep-expo.hu

< >

Aktuális - Hír, cikk, ajánló

Ötcsillagos minőség - QUDAL® arany kitüntetésben részesült a Terrán

Gyártói hírek, cikkek 2025. 03. 28.

A magyar vásárlók szerint a Terrán képviseli a legmagasabb minőséget a tetőcserepek között a svájci székhelyű, független ICERTIAS szervezet által végzett piackutatási adatok alapján. A több mint 100 éves vállalat termékeinek magas színvonalát a tavaly negyedik alkalommal elnyert Best Buy Award, valamint a Hazai Termék védjegy is igazolja. A cég a betontechnológiában szerzett évszázados tapasztalatával, az alkalmazott innovációkkal, a zöld eljárásokkal, továbbá a folyamatos fejlesztésekkel kompromisszummentes megoldásokat kínál vevőinek, amelyekben a funkcionalitás és az esztétikum ötcsillagos szinten találkozik

Szakkönyv

Tedd a helyére! - A rend lelke, a lélek rendje

Lakberendezés 2024. 09. 18.

Milyen a rend, amikor a dolgok valóban a helyükön vannak? Egyáltalán hol van a bútoraink, a tárgyaink, kedves holmijaink valódi helye, és hol vagyunk a rendezkedés folyamatában mi magunk, akik ezt meghatározzuk? A tér-lélek-tan szemlélet jegyében született könyv a harmónia és a rend megteremtésének lehetőségein kalauzol végig

Szakcikk

Mikor válasszunk tolóajtót, rejtett ajtót, technikai ajtót?

Nyílászárók 2023. 05. 03.
Egy lakás berendezése során rendkívül fontos, hogy a megfelelő belső nyílászárókat válasszuk ki. Lényeges szempont a praktikusság, a gazdaságosság és nem utolsósorban az esztétikum. Nézzük meg, hogy mikor milyen belső ajtókat érdemes választanunk

Szavazás

Segítse munkánkat! Ön mivel foglalkozik?