Javulhat-e az építőipar múzeumának nehéz helyzete?

A magyarországi múzeumok gyakori sorsa sajnos a veszprémi Magyar Építőipari Múzeumot sem kerülte el: jóllehet a látogatók száma évről-évre nő, és az üzemeltetők mindent megtesznek, hogy minél többek számára csábítóvá tegyék pl. a reprezentatív kialakítású Teguláriumot, az önellátás egyre nehezebb, hiszen a múzeumot működtető Alapítvány a törzstőkéjét lassanként teljesen feléli.

A közel három évtizede működő múzeumért, amely a teljes építőipari szakma „kézzelfogható” múltjának megismertetésére hivatott, az építőipari cégeknek sajnos csupán egy része érez felelősséget, ezért a magántámogatók száma is igen kevés. A múzeum minden lehetőséget megragad ismertsége és látogatottsága növelése érdekében. Pedig a kiállítás nem csupán a Veszprémben járó turisták számára adhat maradandó élményt, megtekintését érdemes lenne az általános iskolai, de akár a szakoktatásba is beépíteni.

A Magyar Építőipari Múzeum sorsa – hasonlóan más országos gyűjtőkörű múzeumokéhoz – olyan "alapítványi" múzeumok sorsa, amelynek biztos fenntartója nincs. Állami akaratra, az állam pénzéből, állami vállalat, a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat (VÁÉV) keretein belül született, fennmaradásáról, a cég létéig az állam gondoskodott, de azóta egyre nehezebben fenntartható helyzetén a néhány lelkes szakember is egyre nehezebben képes javítani. Az - ígéretek szerint - hamarosan a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) kezelésébe kerülő gyűjtemény talán időlegesen fellélegezhet, de a magántámogatók, azaz az építőiparban tevékenykedő cégek segítségét továbbra sem nélkülözheti majd az egyedülálló anyag.

A támogatói alapítványi összeg az első tizenöt évben változatlan volt, egyre csökkenő kamatai, a törzstőke fokozatos igénybevétele is csak a létminimum töredékét tudják biztosítani. A fenntartáshoz szükséges összeg nagy részét az intézménynek pályázatok útján kell megszereznie, melyek anyagának összeállítása, kezelése időt, energiát von el a minimálisra csökkentett munkatársi létszám tényleges szakmai munkájából. Mivel az ilyen pályázati lehetőségek száma évről évre csökken, lassanként az alapítványi tőke is elfogy.

A múzeum egyik gyűjteménye, a Tegulárium, csak nemrég költözött a veszprémi várba, a rendezvény-helyszínnek sem utolsó Dubniczay-házba. A 2006-ban átadott, teljesen felújított termek látványos belsőépítészeti megoldásaiért és a felújításért a tervezők, Kern Orsolya, Klobusovszky Péter és Karácsony Tamás Tervező Irodája 2007-ben ICOMOS- és építészeti nívódíjat kaptak.

A régi borospince rendszerben mintaszerűen kialakított téglatárlaton úgynevezett „kézzel látó” sarkot is létrehoztak, amely eredetileg a gyengébben látók tájékozódását segíti, de a gyerekek számára is érdekes tapasztalatot nyújt.

„A Tegularium látogatóinak száma megközelíti az évi ötezret, kedvelt helye általános és középiskolai csoportoknak, sőt gyakran jönnek ide egyetemisták, természetesen főként építészhallgatók, még külföldről is.” – mondta el Lovassy Klára a múzeum igazgatója.

A múzeum munkatársainak közreműködésével készülnek itt TDK pályázatok, diplomamunkák, sőt PhD tanulmányok is.

A Dubniczay Palota, így annak része a Tegulárium is, évek óta részt vesz az 1999 óta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által összefogott, Európai Uniós kezdeményezésű Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton. A cél itt is a nyilvánosság számára hozzáférhetőbbé tenni az ország emlékhelyeit, műemlékeit, néhány napra ráirányítani a figyelmet ezek védelmének fontosságára. Az idén szeptember 19-20-ra meghirdetett eseményen a múzeum, nehéz anyagi helyzete ellenére színes programmal várja a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.

A Magyar Építőipari Múzeum feladata, célja a magyar építő-és építőalapanyag-ipar történetére vonatkozó tárgyi, dokumentatív anyagok feltárása, összegyűjtése, megóvása, majd bemutatása. A gyűjtemény születésekor elsősorban a régi szerszámok, az építőiparral foglalkozó régi cikkek, mester- és segédlevelek, építőipari kuriózumok kerültek a tárlókba.

A ritka gyűjtemény darabjai, a kályhásmester-ház, a téglamúzeum és a gépmúzeum anyagát elkötelezett szakemberek szorgos munkával gyűjtötték össze főleg ajándékok, felajánlások útján.

A múzeum gyakorlatilag a teljes építőipari szakma múltjának bemutatását vállalta, így joggal merül fel kérdés, vajon az építőipari szakma nagy cégei miért nem érzik feladatuknak a múzeum fennmaradásának támogatását.

A régi műszaki tárgyak védelme, a technikatörténet értékelése ma már az egész világon reneszánszát éli. A Magyar Építőipari Múzeum a benne lévő műszaki értékekkel pótolhatatlan háttérbázist jelenthet az elkövetkezendő időszak műemlékvédelmében, a hagyományos építőipari mesterségek képzésében, a múlt felé forduló, őszinte emberi tudatformálásban.

„A Magyar Építőipari Múzeum az építőipar minden ágának múltját őrzi és bemutatja. Különösen figyelemre méltó a téglaiparral foglalkozó tárlat, amely a témát az ókori Rómától napjainkig dolgozza fel. Ez a múzeum sem érdemli meg, hogy az állami gondoskodás alól kikerülve, szakmai munka helyett az állandó túlélésért, a fennmaradásért legyen kénytelen harcolni. Széchenyi szerint: "Környezetünk és körülményeink helyes megismerése minden javulás és javítás legfontosabb alapja." Ezen dolgozik a Magyar Építőipari Múzeum a nehéz körülmények között is fáradhatatlan csapata, de az államnak és az építőiparban tevékenykedő cégeknek is a szakma múltjának védelme szívügyének kellene lennie” – fűzte hozzá Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetsége elnöke, aki hosszú ideje figyelemmel kíséri, és televíziós műsorában többször bemutatta a Veszprémben folyó értékmegőrző munkát.

2008-ban a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) Lovassy Klára építőmérnöknek, a Magyar Építőipari Múzeum igazgatójának, a Múzeum életben tartásáért és működtetéséért végzett munkájáért Podmaniczky díjat adományozott.

További információ a Magyar Építőipari Múzeumról a www.epmuzeum.hu oldalon olvasható.

Forrás: Build-Communication Kft.