Médiaajánlat
Adatvédelmi nyilatkozat
Impresszum, jogi nyilatkozat
A honlap üzemeltetője:
Webműhely Kft.
Épinfó - Blog
Web-ergonómia, használhatóság
A szakmai honlap esetében kiemelt cél, hogy megrendeléseket hozzon. A jó teljesítményhez azonban önmagában kevés, ha honlapunkat sokan keresik fel. Legalább annyira fontos, hogy a látogató tudja használni, megfelelően tájékozódjon rajta, megtalálja a keresett információkat. Ne bízzunk abban, hogy ha problémával szembesül a honlap használata során, majd megpróbálja megoldani - sokkal inkább elhagyja azt, és a konkurenciánkat fogja felkeresni.
Míg a látogatottság növelésének eszközei, ezen belül is a keresőoptimalizálás a legnépszerűbb hazai online témák közé tartoznak, addig a használhatóságról (usability), böngészési szokásokról, web-ergonómiáról kevés szó esik. Van egy kapcsolódó Startlap aloldal, szinte alig van rajta magyar nyelvű hivatkozás.
Korábban én is főleg a látogatottság növelésével foglalkoztam, a használhatóság, web-ergonómia fogalmáról nemigen hallottam. Építész tervezőként viszont rendszeresen felkeresem az építőanyag gyártó, -forgalmazó cégek honlapjait, termékinformációkért. Sok bosszantó dologgal találkozom, ezért úgy gondolom, tanulságos lehet, ha a tapasztalataimat időről-időre megosztom másokkal.
Néhány példa:
Belépés a honlapra (sokszor már itt elakadhatunk)
- A látványosság igénye kiemelt szempont lehet, így számos honlap flash-animációval kezdődik. Általában az "Intro átlépése" funkció meggyorsítja a bejutást a kezdőlapra, de sok esetben tapasztaltam már, hogy a továbblépés különféle trükkös megoldásokkal meg volt nehezítve.
- Külföldi cégek magyar képviseleténél alkalmazott megoldás, hogy a .hu végződésű domain is a külföldi anyavállalat honlapjára mutat. Mivel nem minden építőanyagot, lakberendezési terméket kereső látogató rutinos internetező, vagy beszél nyelvet, nem biztos, hogy rájön arra, hogyan lehet kiválasztani egy térképről vagy egy legördülő menüből a keresett országot. Velem is előfordult már, hogy a kiválasztást követően olyan minimális változás történt az oldalon, hogy nem lehetett észrevenni, működési hibára gondoltam.
- Nem kellemes dolog, de szerencsére szakmai honlapoknál elég ritka, hogy a látogató vírusvédő rendszere már a honlapra lépéskor vírust jelez. Ilyen esetben se várjunk további oldalletöltéseket.
Menü helye, navigáció
Ha bejutottunk a kezdőlapra, a továbblépéshez nagyon fontos az áttekinthetőség, a jó navigáció. Igaz, a főmenü a legtöbb esetben a megszokott baloldalon, vagy felül vízszintesen található, de vannak egészen szokatlan megoldások is:
- Köztudott, hogy a weboldal legértékesebb része az, ami belépéskor a képernyőn látszik. Az Épinfót pl. a legtöbben 1024x768 felbontással nézik, de még mindig 10% fölötti azoknak az aránya, akik a 800x600 képernyő felbontást használják. Ha a menü helye a látható részen kívül esik, számíthatunk arra, hogy látogatókat veszítünk.
- Számomra egészen szokatlan megoldást jelentett az a honlap - eddig még nem láttam ilyet - amely nem függőleges, hanem csak vízszintes irányban volt mozgatható. Belépéskor nem látszik semmilyen navigációs eszköz, kapcsolatfelvételi lehetőség. A függőleges görgetéshez szokott látogató (szerintem) inkább gondol működési hibára, minthogy észrevegye alul a vízszintes mozgatás lehetőségét.
- Érdekes, de szinte használhatatlan megoldás volt pl. egy, az oldal alján elhelyezett menüsor, amelyből valamilyen flash technikával vízszintes irányban jobbra-balra folyamatosan mozogtak az al-menüpontok, melyekre szinte alig lehetett rákattintani.
- Megtévesztő lehet (működési hibára utal) az a szöveg, amelyik a menü megszokott helyén van elhelyezve, de nem kapcsolódik hozzá hivatkozás.
Frissítés dátuma
Célszerű, ha a kezdőlapon fel van tüntetve az utolsó frissítés dátuma. Jelzi a tervező számára, hogy a cég még nem szűnt meg, a bemutatott termékeket gyártják, esetleg még a nevük is megegyezik a honlapon szereplővel.
Menüpontok tartalma
Ez nagyon fontos. Egy szakmai honlapot információkért keresünk fel, ezért kiemelt helyre kell kerülnie a Termékek, Szolgáltatások, Kapcsolat vagy Elérhetőség menüpontoknak.
Termékek
- Sok honlapon a termékekről leginkább reklámjellegű információk szerepelnek. Nincsenek, vagy jól el vannak rejtve a méretek, egyéb műszaki paraméterek, tervezési segédlet, részletrajzok, beépítési útmutató, alkalmassági bizonyítvány száma, a felhasználási terület ismertetése. Holott a tervezéshez ezekre lenne szükség, lehetőleg azonnal. Érthető, ha valaki a konkurencia miatt ezeket nem hozza nyilvánosságra, de ilyen esetben megoldás lehet a tervezők számára jelszóval védett felületen betekintést engedni.
- Praktikus, ügyfélbarát megoldást láttam egy cég honlapján, aki sok terméket forgalmaz: a termékek ABC sorrend, illetve felhasználási terület szerint egyaránt csoportosítva vannak.
Kapcsolat, elérhetőség
- Sok esetben nem szerepel a cím és a telefonszám a honlapokon, csak e-mailben van mód a kapcsolatfelvételre. Ennek oka lehet a hirdetésszervezők, kéretlen reklámlevelek távoltartása. Kisebb cégek esetén a cím hiánya bizalmatlanságot kelthet az érdeklődőben. Nagyobb, ismertebb cégek esetén ez természetesen nem áll fenn, de a gyors információszerzésre nincs lehetőség. Tervezésnél a határidők miatt sokszor azonnal szükség lehet adatokra. Ma már szinte minden terméknek van alternatívája, lehet, hogy az fogja eldönteni el, mit tervezünk be, hogy honnan tudjuk hamarabb megszerezni ezeket. Anyagbeszerzéshez útközben, mobiltelefonról is lehet használni az internetet, legalább a telefonszám itt is elengedhetetlen.
- A cím és telefonszám teljes hiányánál egy fokkal jobb, ha a viszonteladók elérhetősége fel van tüntetve. Azonban mindig lehetnek olyan szakmai jellegű kérdések, amire csak a gyártó ügyfélszolgálata tud választ adni.
- Szintén gyakori megoldás, hogy bár szerepelnek a címadatok a honlapon, de nem a menüsorban, ahol mindenki keresi, hanem valamelyik aloldalon elrejtve, vagy egy hosszabb oldal alján, esetleg más szokatlan módon.
- Keretes (frame-es) oldalszerkezet esetén fordulhat elő a következő: a Google találati listájából érkező látogató számára nem jelenik meg az egész weboldal képe, csak a közbenső mezőben lévő tartalom. Így hiányozhat a fejléc, a menüsor, az alsó keret, ahol általában vagy az "Elérhetőség" menüpont, vagy maguk a címadatok találhatóak. Tehát a kapcsolatfelvétel ebben az esetben is gondot okoz.
Egyéb problémák
- A látogató egy bonyolultabb honlapon könnyen eltévedhet. Legalább a kezdőlapra mutató hivatkozást minden oldalon el kell helyezni.
- Sok látogató számítógépén blokkolva vannak a felugró ablakok - a reklámok miatt. Ha nem jelezzük jól látható helyen, hogy a oldalunk használatához ezek engedélyezése szükséges, akkor egyes információk nem fognak eljutni hozzájuk.
- Láttam azonban olyan honlapot is, ahol nemcsak néhány információ, hanem a kezdőlapon lévő logóra kattintva a honlap teljes tartalma egy felugró ablakban jelenik meg. Blokkolt ablakoknál gyakorlatilag használhatatlan, az érdeklődők azonnal működési hibára gondolnak.
- A látogatottság szempontjából is előnytelen, de a használhatóságot is csökkenti, ha egy cég honlapja a saját nevére a keresők találati listájában még az első tíz között sem szerepel.
Sokszor már annyira ismerjük saját honlapunk működését, hogy nem vesszük észre a hibákat, ezért célszerű lehet másokat megkérni a tesztelésre.