Médiaajánlat
Adatvédelmi nyilatkozat
Impresszum, jogi nyilatkozat
A honlap üzemeltetője:
Webműhely Kft.
Épinfó - Aktuális
Drágállották a szakemberek az új kötelező kivitelezői biztosítást, hát csináltak maguknak egyet
Az idei évtől minden fővállalkozó építőipari kivitelezőnek felelősségbiztosítással kell rendelkeznie már a kivitelezési szerződés megkötéskor. A januárban hatályba lépő kormányrendelet (353/2016. XI.18.) kiterjed a családi házak építésére és felújításokra is. Miután nem volt versenyképes piaci ajánlat, a Magyar Építőipari Szakemberek Közössége kedvezményes csoportos felelősségbiztosítási programot indított az építőipari szakemberek számára.
„A rendelet céljával és szellemiségével egyet értünk, azonban úgy érezzük, hogy ezúttal a biztosítási piac nem készült fel a helyzet kezelésére. Megkérdeztük a szakembereket, majd megvizsgáltuk a piacon elérhető biztosítási díjakat és azt találtuk, hogy irreálisan magasak” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője, a Magyar Építőipari Szakemberek Közösség alapítója.
Egy többszázezer forintos biztosítási összeg nem életszerű egy olyan szakember esetében, aki évente pár tízmillió forintot termel. Pedig ilyen szakemberből nagyon sok van, főleg a burkolók és kőművesek között. Csakhogy biztosítás nélkül nem kezdődhet meg a munka. Így nem várhatták, amíg a piac megmozdul, maguk kerestek megoldást.
Végül a Colonnade Biztosítóval együttműködve készült egy a szakemberek igényeire szabott csoportos biztosítási megoldás, amely nagyságrendekkel kedvezőbb a piacon található más konstrukcióknál.
Mit ír elő a törvény?
A kormányrendeletben több kritériumnak is meg kell felelni. Egyrészt tevékenységi felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely a harmadik személynek okozott dologi vagy személyi sérülésekre terjed ki. Ilyen például, ha egy leeső szerszám kárt tesz egy parkoló autóban, vagy egy járókelő megsérül.
Másrészt rendelkezni kell szolgáltatói felelősségbiztosítással, ami az esetleges hibás teljesítés miatti károkra terjed ki. Például ha egy fürdőszoba burkolása nem megfelelő és emiatt elázik az alsó szomszéd, a biztosító megtérítheti a beázás helyreállításának költségeit.
Ki veheti igénybe a kedvezményes kivitelezői biztosítást?
A kedvezményes biztosítást minden olyan magyar építőipari szakember, valamint kivitelező vállalkozás igénybe veheti, amely csatlakozott, vagy csatlakozik a Magyar Építőipari Szakemberek Közösséghez.
További információk:
http://szakemberkozosseg.hu/szolgaltatasok/biztositas/ .
Forrás: Hírnévügynökség